Munkahelyváltás

     A gyerekvállalással egy korszak lezárult az életemben. Rettegve mentem vissza dolgozni, amikor Dávid 2 éves lett, mert eleget olvastam mennyire szivatják a kisgyerekes anyukákat. Bevállaltam a délelőtti műszakot, hogy odaérjek a bölcsibe, mert 1,5-1,5 óra utazás volt naponta és kizárólag 8 órában akartak visszavenni. Bevállaltam az alacsonyabb pozit is, majd visszavettek a régibe 3 hónap után, mert a csopvezzel elég jóban voltunk hozzá, mert amúgy már itt ki akartak rúgni létszámoptimalizálás címszóval, de minőségi csere volt a visszakerülésem. De így is minden köhintésnél gyomorgörcsöm volt, hogy mit fognak melóhelyen szólni érte. Természetesen mindig jött a megnyugtatás, hogy semmi gond, a gyerek a legfontosabb. S.-sel nem értettünk egyet a beteg vagy nem beteg témakörben. Ugye itt is túl sokat olvastam a témában és nem akartam eljátszani a nevelők bizalmát azzal, hogy kicsit is beteg gyereket viszek bölcsibe, így havi 1 hetet itthon volt, 10-ből 9-szer velem. Január és március 2-2 hét volt, bár azok inkább a saját betegségeim volt, mert természetesen mindent elkaptunk Dávidtól. 

    Áprilist lehoztuk hiányzás nélkül, húsvét után helyettesítettem a csopvezt, azt hittem végre sínen vagyunk erre május közepén elém tolták a felmondást, hogy megbízhatatlan vagyok a sok táppénz miatt, így szevasz. Természetesen úgy volt tálalva, hogy ez felsővezetői döntés volt, mert a munkámmal teljesen meg vannak elégedve, de a gyerektelen kollégával szemben így sajnos hátrányban vagyok és munkaerő optimalizálás van. Utólag kiderült, hogy a részlegvezető kezelhetetlen jelzőt adott rám, mert a csopvez hiányzása alatt nem eldobtam mindent mikor kért valamit, hanem azután végeztem el a kért feladatot, hogy befejeztem azt, amit éppen csináltam (megírtam az elkezdett emailt). Ez megbocsáthatatlan bűn volt. A legfelháborítóbb az volt, hogy végig jópofizott velem a részlegvezető, még a minap is rámírt, hogy régen hallott felőlem, mizu. Soha nem találkoztam ilyen kétszínű emberrel. És fáj, hogy nem ismertem fel.

    A felmondás sokk hatása alatt belebegtették, hogy a jó munkavégzésemre tekintettel fel tudnak ajánlani egy másik pozíciót, ahol nem probléma a hiányzás. Rettegtem a munkanélküliségtől, hogy nyár elején nem találok semmit augusztusig és ott a hitel, kezdődik majd a bölcsi, mi van ha emiatt kirakják Dávidot, így elfogadtam májusban az ajánlatot. Ha tudtam volna, hogy S.-éknél lesz szabad pozi nyáron, akkor viszont elfogadtam volna a felmondást, mert így a poziváltással buktam a végkielégítést és még dolgoztam is 3 hónapot a váltás előtt azzal az érzéssel, hogy egy darab sz*r vagyok, mert a felajánlott pozi manuális volt, nagyon nem ment. Emiatt az éves béremelésből is kimaradtam, mert nem voltak jók a számaim. Ebben csak az a vicc, hogy mielőtt elfogadtam a másik pozit olyan ígéretet kaptam, hogy 1 hónap után emelik a fizum, mert ennél a pozinál van erre lehetőség. Ráadásul minőségben az élmezőnyben voltam és végig ez volt mondva, hogy a minőség számít, nem a mennyiség. Aha... 

    Szóval beadtam a felmondásom, amint megkaptam az ajánlatot S. cégétől, ahol ugyanabban a csoportban dolgozunk vezérigazgatói engedéllyel, mert nagyon kellett nekik értelmes munkaerő. Ráadásul nettó 100-zal magasabb fizum lett, rugalmasabb a munkaidőm, lesz home office ha lejár a próbaidő, használhatom végre az agyamat, minden nap pörgés van és végre hasznosnak érzem magam. Az pedig csak extra, hogy augusztus közepe óta Dávid nem volt annyira beteg, hogy ne tudjon menni bölcsibe, ezt a volt részlegvezetőm orra alá is dörgöltem, hogy érezze a törődést, hogy ezt nem bírták kivárni. Szóval kösz a popón billentést, hogy észhez térítettek, hogy sz*r munkahelyhez ragaszkodtam. Egyedül a kedvenc kollégámat sajnálom onnan, hogy már nem dolgozunk együtt.

    De csak előre. Az új hely jobb és kihozom belőle a legjobbat. Vannak súrlódások, negatív elemek és megküzdésre váró kollégák, de több a pozitívum, mint a negatívom, így csak menni előre. Ráadásul önéletrajzban is jól fog mutatni, mert köze nincs a végzettségemhez, de remélhetőleg megnyit majd pár hasonló pozit a jövőben ha újabb váltásra kerül a sor.  

Babaprojekt - Dávid - 2022.07.13.

Begyorsultak a dolgok a képzeletbeli életesemények listán. A lakásvétel után a babaprojekt zöld utat kapott és kvázi rövid időn belül pozitív lett a teszt (2021.11.03.), szinte rögtön ahogy S. rokonai érdeklődtek a tervek felől. Elsőre kb el se mertem hinni, hogy tényleg pozitív lett. S.-t félálomban rohamoztam meg, hogy pozitív, pozitív, pozitív. A biztonság kedvéért még csináltam pár tesztet az utána lévő napokban, de az eredmény nem változott.

Ezt követően volt 1 hónap izgulás, mert képtelenség volt bejutni nőgyógyászhoz, tehát nem tudtam, hogy valóban terhes vagyok, vagy téves volt a teszt. Illetve, hogy vajon minden rendben? Jó helyen tapadt meg? A várakozást nehezítette, hogy a munkahelyen bekövetkezett az, amit soha nem hittünk volna. Kihalt a csoport. A kis 6 fős csoportunkból ketten maradtunk talpon. A többiek lebetegedtek és volt egy nap, amikor egyedül voltam. Ráadásul az egyik olyan kolléga is kidőlt, akinek fizikai munkaköre van, így dupla nehezítés volt, mert hajolgatni kellett és súlyt emelni és bepánikoltam, hogy ebből gond lesz, így a 2. vagy 3. nap a nagyfőnöktől segítséget kellett kérnem és elmondani, hogy azért, mert úgy tűnik terhes vagyok, akkor épp 7. hetes és nem bírom fizikailag ezt a pörgést (napi 10 óra munka kb nulla szünettel olyan pörgés kellett). Teljesen megértő volt és a hét további részére kaptam plusz embereket más csoportból és minden nap jöttek megkérdezni hogy vagyok, rendben vagyunk és nyugtattak, hogy nem gáz ha elmaradásunk van a munkában. Szóval túléltük, felgyógyultak az emberek és mindenki izgulva várta az első nőgyógyászati vizsgálatom, mert miután a nagyfőnöknek elmondtam a csoporttal is megosztottam a hírt. 

Eljött december elseje, a vizsgálat időpontja és egyszerre volt szórakoztató, szürreális és megható. Egy 70 és a halál orvos vizsgált, akiről olvastam egy rakás negatív kritikát, ehhez képest teljesen normális volt. Igaz nyugtatásképpen simogatta a térdem vizsgálat közben és a vitaminszedési szokásaim akkor beszéltük meg, amikor épp nagyban tapogatta a melleim mellvizsgálat során, így lányos zavaromban az ismert betegségeknél elfelejtettem felsorolni a divatos női betegségeim. Viszont így, hogy már 9 hetes voltam erős szívhang volt és egész baba alakja volt már szerelmünk gyümölcsének.

Folyt (2024): a terhesség további része "unalmasan" telt. Vizsgálatok, dolgoztam, növekedett Dávid, mindig volt min izgulni, mindig, mert az elején nem lett jó a TSH eredményem, a pajzsmirigyemre gyógyszer kellett, ehhez sos kellett endokrinológus, aztán ugye a 12. heti genetikai UH-ig be voltam tojva, hogy mindene megvan-e, mert csak egy szép kis félig baba alaku, de paca 8 hetesen (vagy 9?), amikor sikerült bejutni terhességmegállapításra.

Folyt (2025): Úgy érzem látható mennyire megváltoztak a prioritások és a szabadidő ezzel a terhességi teszttel. A számítógépem azóta nem naponta hanem inkább évente van bekapcsolva, esetleg évi kétszer. Gyorsan elszaladt ez a 4 év mióta megjelent az a két csík és teljesen átalakult az életem, életünk. Hiányzik a blogírás, hogy kiírjam magamból a gondolataim, hogy feljegyezzem mi történt, mert most így visszagondolva csak homályos események vannak meg az elmúlt 4 évből. Egy része a szokásos köd az agyamon, a másik az alváshiány miatti emlékezetkiesés. 

De akkor folytassuk a mesét. A vizsgálatokon minden rendben volt, sikerült állami ellátásban egy teljesen felkészült és korrekt dokit kifogni terhesgondozáson, így megúsztam a magán endokrinológust a kezdésen kívül. A genetikai UH-kat magánban csináltattuk, hogy S. is bent lehessen, illetve megkaptuk a felvételeket. Munkahelyen közben elkezdtem betanítani az utódom, minden jól alakult, majd mikor kitűztük meddig maradok előtte 1 héttel felmondott. Így 3 nap alatt tanítottam be a következő utódot, mert közben benyaltuk a covidot is pünkösd tiszteletére 2022-ben 36 hetes terhesen. Kicsit se aggódtam miatta (de), de szerencsére a legdurvább tünetem a teljes szag és íz vesztés volt (pl. tea helyett forró vizet ittam mézzel :D), illetve pár nap olyan brutál migrénes fejfájásom volt, hogy sírás kerülgetett, mert Dávid miatt erős fájdalomcsillapító nem jöhetett szóba. De túléltük maradványtünet nélkül, közben megírtam életem fő művét egy 200+70 oldalas oktatóanyagot a munkámról. A 36. heti UH csúszott 38. hétre, de így legalább elkerültük a fix császárt, mert 37. héten fordult be, addig elücsörgött a popóján a medencémben. 38,5 hétig dolgoztam, akkor lényegében elzavartak csedre nehogy megszüljek munkaközben. Ó, ha tudták volna. Végül 41. héten indítottak. A szülés kiírt dátumán még megnéztem a moziban a Thor 4.-et, de a hangzavar se vette rá az indulásra. Ittam tonicot, lépcsőztem folyamatosan, ahová lehetett gyalog mentem nyár közepén, csípős kaját is ettem, de semmi. 40+6-nál befektettek, hogy akkor indítás és így 41. hét első napján erőteljes rásegítéssel megszületett Dávid a maga 59 cm hosszával, 4570 grammocskájával. A szülésznő engedélyt kér, hogy soron kívül lemérjék, mert mindenki kíváncsi volt mekkora, mert hatalmas baba volt. Utána gratuláltak, hogy így kell 2 hónapos csecsemőt szülni, ráadásul mindezt első szülésként és hüvelyi úton. :D Mondjuk tényleg akkora volt, mint egy átlag 2 hónapos baba. Viszont megnyertem a genetikai lottót, mert nem sérültem, Dávid is megúszta a méretei ellenére is, ráadásul gyorsan regenerálódtam. 2. nap már ágy alá másztam beesett cucc után. 

A kórházi napok brutál volt. Mindenki kedves volt, szuper szobatársaim voltak (3 ágyas), a kajára se volt panaszom annak ellenére, hogy nagyon menza volt. Az egyik napi ebéd pl fogalmam sincs mi volt, zöld szmötyis és beazonosíthatatlan ízű, de finom volt. Viszont pihenni képtelenség volt. Napközben folyamatosan nyüzsi volt, este mindig sírt valamelyik baba és a meleg miatt nem tudtuk bezárni az ajtót vagy megsültünk, ráadásul végig bennem volt a para, hogy nem ébredek fel ha Dávid jelez, így a kialvatlanságom olyan szintre jutott 3. napra, hogy már majdnem könyörögtem, hogy engedjenek haza (szerdán szültem, szombaton mehettünk haza, mert kellett a hely). Mindezt úgy, hogy péntek reggelre (2. nap) Dávid ébreszthetetlen volt reggel miután végig sírta az éjszakát. Teljesen bepánikoltam és ez a pánik érzés majd 2 évig velem maradt, és most is bekacsint ha beteg és étvágytalanabb. Teljesen ráparáztam az evésére. Kényszeresen mértem, számontartottam és jegyzeteltem. A meleg és félig kiszáradás miatt szegény nagyon be is sárgult, de határértéken belül, így kékfény nem kellett, viszont tápszerrel engedtek haza. Nem is sikerült lerakni, de 6 hónapig küzdöttem, hogy anyatejet is kapjon. 9 napos koráig jól haladtunk, hogy esetleg elhagyja a tápszert, de akkor 40 fokos lázam lett vesetájéki fájdalommal. Ügyelet majd sürgősségi és több, mint 5 órára magára kellett hagynom, S. vigyázott rá. Szerintem mindenkit traumatizált az eset, mert 9 hónapos koráig 3-szor váltunk külön, 1 orvosi vizsgálat (6 hetes kontroll), 1 vérvétel cukorterheléssel és 1 fodrász, mert elért a szülés utáni hajhullás és rövidebb kihulló haj kevésbé volt sokkoló mennyiségben. 9 hónapos korában volt húgom lánybúcsúja, az volt az első és azóta is utolsó esti kimenőm. 

Voltak nehéz időszakok. 3-6 hét között reggel 8-től este 8-ig üvöltött hasfájás miatt. 6-7 hónap között elindultak a fogai és éjszaka 10+ alkalommal ébredt, amit 1 éves koráig megtartott 3-4 alkalommal, 18-21 hónap között hajnal 1-4 között rendszeresen ébren volt, akkor költöztem be hozzá aludni és ragadtam ott. 

Voltak lelki megzuhanásaim, kiégéseim, de voltak szuper pillanatok is. Az első mosolyok, ahogy örült mikor meglátott, figyelni milyen elmélyülten tanulmányozott tárgyakat, pl egy vitaminos dobozt, amikor rajtam szuszogva aludt, vagy reggelente reggeli után még összebújva aludtunk egyet. A hormonjaim azt mondják szeretnék még babát, de az eszem egyértelműen nemet mond, mert a megzuhanásaim egyértelműen jelezték, hogy nem vagyok elég jó. Igyekszem Dávidot minél kevesebb lelki sebbel felnevelni, de biztos voltak és még lesznek olyan pillanatok amiket pszichológusnál kell majd kibeszélnie, hogy ne vigye tovább a rossz mintát. Ráadásul ami nekem zsigerből jönne az egyáltalán nem jó. Sokat olvastam, olvasok utána, hogy jobb legyek, de nehéz, nagyon nehéz.

A gyerekvállalásban a legnagyobb felismerés talán az volt, hogy nem vagyok neurotipikus. A pontos diagnózisnak még utána kell mennem, de valami van. Nem vagyok tipikus anyuka. A védőnő is megerősített, hogy ne sértődjek meg, de megvannak nálam is a jelek, mert Dávidnál is felmerült, hogy van valami, de még húzom az időt, mert a bölcsivel olyan szépen kinyílt, változik. Még bármi lehet. Hátha csak az én furcsaságaim vette át.