2 hónap után először hazamentünk mindketten S.-sel. Mindenki a saját otthonába és jelentem többet ilyet nem játszunk, hogy külön megyünk, nagyon nem. Egy az, hogy nagyon hiányzott, kettő, hogy én pl totál kiborultam a családomtól. Állandó cseszegtetés tárgya lettem és ez nagyon nem begyere. Szóval nem. Találkoztam D.-vel is pénteken, csúnya este volt, legalábbis alkohol szintben. Szombaton pedig végre elkezdtem amiért egyáltalán hazamentem a vérvételen kívül, amin péntek reggel voltam, ezért utaztam csütörtök délután (1,5 órát üldögélve az állomáson, mert ugyebár ilyenkor kell osztálykirándulást szervezni és a mávnak nem berakni plusz egy kocsit hanem az alapból csak 2+1 kocsis ic-re eladni a helyjegyek felét csak a kirándulóknak így a maradék helyért kb vérre menő küzdelem ment.). De nagyjából sikerült, a szekrényeim fele üres lett, és átveheti öcsém a szobám feletti uralmat.... Mert most már az övé. Ezért szét is ment a hátam, mert az ő régi ágyán aludtam, amiből már kiállnak a rugók, mert több, mint 10 éves a matrac, nem is értem miért nem volt eddig cserélve, de mondjuk már felesleges azért az évente kétszer hazamegyek alkalomért. Mert többször nem tervezem ha csak cseszegtetés a vége. Meg egyébként is már alig vártam, hogy "hazajöjjek", a mi kis lakásunkban, ahol minden ott van ahová raktam/raktuk és a miénk. Plusz marha fura már külön aludni egyedül esténként. Egyszerűen nem megy. Óránként felkeltem, forgolódtam, minden volt csak pihentető alvás nem, szóval ez se begyere téma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése