2011

2012 küszöbén ideje visszatekinteni az évre és összegezni a jókat, a rosszakat és tanulni belőlük. Valahogy úgy érzem jövőre tényleg megváltozik valami. Idén történt egy halom jó dolog velem ami ezt sugallja.

Ugyan év elején derült ki, hogy csúszok az egyetemen és ha egyáltalán felvesznek így mscre már spórolhatok a tandíjra, viszont azzal hogy csúszok kaptam egy kis időt a nyelvvizsga szóbeli részének megcsinálására, nem záróvizsga mellett kellett szenvedni vele, plusz tényleg nem leszek totális idegroncs, vagyis lettem úgy mint a többiek, hanem majd csak jövőre. :D Mondjuk kicsit sajnálom, hogy nem a többiekkel végeztem hanem egy tök ismeretlen bandával fogok, de azt hiszem jobb ez így.

Emiatt a tavaszi félévben volt egy kis időm magamra. Helyre ráztam azokat a dolgokat amiket eddig nem tudtam vagy amikre azt mondtam, igen, persze rendben vagyok. Tényleg azt érzem, hogy nem ugyanolyan, nem is leszek, de hasonló lettem, mint cirka 3 éve. És végre nem a totális depresszióban tocsogok, hanem élek. Rendbe hoztuk a barátságunkat D.-vel. Hetente legalább egyszer találkozunk és beszélgetünk és programot csinálunk meg közös blogot, amire most épp a kattanás megvan és ez tök jó. Végre a nyári táborban is úgy viselkedtem amilyen vagyok és nem csak árnyékként megbújtam a sarokban. És táborszervező lettem! Már gyűlnek a tervek és gondolatok, de még nincsenek meg a körvonalak így majd ha azok megjelenek eresztem rá őket a többiekre. De élvezem csinálni és ez annyira jó. Szóval barát és egó szempontból minden okés, köszönik jól vannak. Abbahagytam a hormonbogyókat így jövőre jön a diéta hegyek és a mozgás mindenekfelett. A karácsonyi nagyzaba alatt is fogytam, nem pedig híztam így azt hiszem jó döntés volt a bogyók abbahagyása.

Úgymond karrier szempontból is kezd körvonalazódni a merre hova irány. Kaptam D. által labormunkát amibe tavasztól rendesen belevetem magam, hogy legyen belőle valami is, ne csak lebzselés, de magamtól sose sikerült volna elérni. Valamint valamelyik nap az egyik ott lévő srác mondta, hogy esetleg képelemzőnek is elmehetnék, mert matekot szeretem, szakmámba vágó lenne az is. Szóval ezen az ötleten még rágódok vizsgaidőszakban, de utána lehet rákérdezek hogy megy ez. Szóval halad a szekér azt hiszem. És végre van munkatapasztalatom! Alig várom, hogy megjelenjen a fizetésem a bankszámlámon. Az első fizetésem. Éppen ideje volt már. De nagy lusta marha voltam, hogy eddig nem szereztem diákmunkát.

Család szempontból viszont nem tudom hogy állunk. Egyszerre van meg végre anyuval az összhang és esik szét az egész. Végre beszélgetünk és kb mindent elmond, ami még belefér az anya-lánya kapcsolatba és érdekli a véleményem és szüksége van a társaságomra! Legalábbis azt szűrtem le abból, hogy karácsony előtt egyfolytában hívott mindenhova. Vásárolni, nézelődni, rendelésre, mert egyedül volt én meg úgyis beteg. Lassan már betegesen hiányzik ha kimarad az esti beszélgetésünk, hogy milyen napod volt. Kedd este pl honfoglalóztunk Lóri ellen és olyan jól szórakoztunk, mert együtt játszottunk, mert rossz volt a net az én laposomon és annyit röhögtünk. Éjfél után mentem csak ki a szobájából, hogy akkor most már nem zavarok, hagyom őket beszélgetni. Máskor viszont a fejemhez vágja, hogy nem is élek ebben a családban, elvonulok, nem segítek. Szóval érdekes helyzet. Húgom meg katasztrófa. Annnnnyira kamasz, hogyha nem büntetnének érte már rég kidobtam volna az ablakon. Szerinte egy idióta családban él csak ő a helikopter természetesen, és nem hagyjuk kibontakozni, utáljuk, és egyébként is. A csak jót akarunk neki egyértelmű, hogy meg sem fordul a fejében. Ja és persze nem foglalkozunk vele és kihasználjuk, elnyomjuk. Az aranykarika lassan leesik az ujjáról és az önzőség netovábbja de természetesen mi vagyunk a szemetek anyuval. És ezt most már ki kellett írnom, mert lassan felrobbanok tőle. Napi szinten veszekedünk szinte, tök apróságokon, de emberi hangon nem lehet vele tárgyalni, csak magas c-n, persze ezt sérelmezi, hogy vele állandóan csak kiabálok. De ha egyszerűen másból nem ért? Ja bocsánat, ebből se. Na mindegy. Talán sikerül egy-két éven belül annyira megkomolyodnia, hogy beszélgetni is lehet vele. Persze azelőtt, hogy összehoz egy gyereket, mert ugyan fejben nem érett (a mai csitrik színvonala) de azért csinálná. Majd meglátjuk. Öcsém meg.. á hagyjuk.

G.... Egyre jobban szeretem és egyre jobban nincs szabadideje. Idén se voltunk sehol kettesben. Szinte már meg sem lepődök. Ez elég elkeserítő. Viszont felhozni se merem, mert bántásnak veszi, pedig nem annak szánom. Ha nincs kedve, se szabadideje úgy azt se tudom mondani, hogy megszervezek mindent csak jöjjön. Annyira szeretnék segíteni neki, hogy levezesse a stresszt de nem megy. Nem tudok vele azonosulni, mert engem még sose ért folyamatosan ennyi marhaság. És ez valahol kiakaszt, hogy segítenék és nem tudok. Ráadásul az életem se tudom mindig úgy szervezni, hogy ha véletlen szabadnapja van ugorhassak, hogy Vele legyek. Mennyire egyszerűbb lenne ha együtt laknánk. Akkor legalább a nap vége mindig biztos pont lenne és nem lenne bűntudatom ha le kell mondanom egy esetleges ott alvást vagy szabadnapját, mert közbejött valami vagy a másnapot nem tudnám rendesen megoldani. Tudom, hogy bántja és olyankor utál ha azért nem alszok nála, mert ő másnap korán kel, nekem meg csak pár órával később lenne dolgom, viszont a félházat vinnem kellene és hazamenni Tőle már nem lenne értelme majd vissza az egyetemre esetlegesen, így inkább itthon maradok. Most is olyan bűntudatom van, hogy nála aludhatnék, de beterveztem még egy csomó dolgot másnap délelőttre, mert úgy volt csak holnap megyek át, de ma délután hívott, hogy mi lenne ha, ezek után D. is, hogy összefutunk? És így már nem fért volna bele, hogy hazajövök, összedobom a félházat és átmegyek hozzá éjnek évadján. Áááááááá, nyugodtabb évet kérek jövőre. Szeretem, imádom, a mindenem, de ezt a mardosó érzést utálom. És így átolvasva annyira önzőnek tűnik már megint az egész meg olyan bezzeg ő megmondta, hogy majd jön az időszak, hogy rájövök nem éltem ki magam és lecserélem egy fiatalabbra, pedig nem. Nem arra vágyom, hogy állandóan menjünk és program hanem, hogy Neki jobb legyen és nyugodtabb és ezáltal az együtt töltött idő is minőségileg és mennyiségileg talán javulna, azt hiszem, mármint a javulást.

És azt hiszem inkább zárom az egészet, mert kezdenek összecsúszni a gondolatok. 2012 a változás éve lesz. Kezembe veszem végre a dolgokat és elérem a céljaim. Nem fogok több időt elvesztegetni!