2011

2012 küszöbén ideje visszatekinteni az évre és összegezni a jókat, a rosszakat és tanulni belőlük. Valahogy úgy érzem jövőre tényleg megváltozik valami. Idén történt egy halom jó dolog velem ami ezt sugallja.

Ugyan év elején derült ki, hogy csúszok az egyetemen és ha egyáltalán felvesznek így mscre már spórolhatok a tandíjra, viszont azzal hogy csúszok kaptam egy kis időt a nyelvvizsga szóbeli részének megcsinálására, nem záróvizsga mellett kellett szenvedni vele, plusz tényleg nem leszek totális idegroncs, vagyis lettem úgy mint a többiek, hanem majd csak jövőre. :D Mondjuk kicsit sajnálom, hogy nem a többiekkel végeztem hanem egy tök ismeretlen bandával fogok, de azt hiszem jobb ez így.

Emiatt a tavaszi félévben volt egy kis időm magamra. Helyre ráztam azokat a dolgokat amiket eddig nem tudtam vagy amikre azt mondtam, igen, persze rendben vagyok. Tényleg azt érzem, hogy nem ugyanolyan, nem is leszek, de hasonló lettem, mint cirka 3 éve. És végre nem a totális depresszióban tocsogok, hanem élek. Rendbe hoztuk a barátságunkat D.-vel. Hetente legalább egyszer találkozunk és beszélgetünk és programot csinálunk meg közös blogot, amire most épp a kattanás megvan és ez tök jó. Végre a nyári táborban is úgy viselkedtem amilyen vagyok és nem csak árnyékként megbújtam a sarokban. És táborszervező lettem! Már gyűlnek a tervek és gondolatok, de még nincsenek meg a körvonalak így majd ha azok megjelenek eresztem rá őket a többiekre. De élvezem csinálni és ez annyira jó. Szóval barát és egó szempontból minden okés, köszönik jól vannak. Abbahagytam a hormonbogyókat így jövőre jön a diéta hegyek és a mozgás mindenekfelett. A karácsonyi nagyzaba alatt is fogytam, nem pedig híztam így azt hiszem jó döntés volt a bogyók abbahagyása.

Úgymond karrier szempontból is kezd körvonalazódni a merre hova irány. Kaptam D. által labormunkát amibe tavasztól rendesen belevetem magam, hogy legyen belőle valami is, ne csak lebzselés, de magamtól sose sikerült volna elérni. Valamint valamelyik nap az egyik ott lévő srác mondta, hogy esetleg képelemzőnek is elmehetnék, mert matekot szeretem, szakmámba vágó lenne az is. Szóval ezen az ötleten még rágódok vizsgaidőszakban, de utána lehet rákérdezek hogy megy ez. Szóval halad a szekér azt hiszem. És végre van munkatapasztalatom! Alig várom, hogy megjelenjen a fizetésem a bankszámlámon. Az első fizetésem. Éppen ideje volt már. De nagy lusta marha voltam, hogy eddig nem szereztem diákmunkát.

Család szempontból viszont nem tudom hogy állunk. Egyszerre van meg végre anyuval az összhang és esik szét az egész. Végre beszélgetünk és kb mindent elmond, ami még belefér az anya-lánya kapcsolatba és érdekli a véleményem és szüksége van a társaságomra! Legalábbis azt szűrtem le abból, hogy karácsony előtt egyfolytában hívott mindenhova. Vásárolni, nézelődni, rendelésre, mert egyedül volt én meg úgyis beteg. Lassan már betegesen hiányzik ha kimarad az esti beszélgetésünk, hogy milyen napod volt. Kedd este pl honfoglalóztunk Lóri ellen és olyan jól szórakoztunk, mert együtt játszottunk, mert rossz volt a net az én laposomon és annyit röhögtünk. Éjfél után mentem csak ki a szobájából, hogy akkor most már nem zavarok, hagyom őket beszélgetni. Máskor viszont a fejemhez vágja, hogy nem is élek ebben a családban, elvonulok, nem segítek. Szóval érdekes helyzet. Húgom meg katasztrófa. Annnnnyira kamasz, hogyha nem büntetnének érte már rég kidobtam volna az ablakon. Szerinte egy idióta családban él csak ő a helikopter természetesen, és nem hagyjuk kibontakozni, utáljuk, és egyébként is. A csak jót akarunk neki egyértelmű, hogy meg sem fordul a fejében. Ja és persze nem foglalkozunk vele és kihasználjuk, elnyomjuk. Az aranykarika lassan leesik az ujjáról és az önzőség netovábbja de természetesen mi vagyunk a szemetek anyuval. És ezt most már ki kellett írnom, mert lassan felrobbanok tőle. Napi szinten veszekedünk szinte, tök apróságokon, de emberi hangon nem lehet vele tárgyalni, csak magas c-n, persze ezt sérelmezi, hogy vele állandóan csak kiabálok. De ha egyszerűen másból nem ért? Ja bocsánat, ebből se. Na mindegy. Talán sikerül egy-két éven belül annyira megkomolyodnia, hogy beszélgetni is lehet vele. Persze azelőtt, hogy összehoz egy gyereket, mert ugyan fejben nem érett (a mai csitrik színvonala) de azért csinálná. Majd meglátjuk. Öcsém meg.. á hagyjuk.

G.... Egyre jobban szeretem és egyre jobban nincs szabadideje. Idén se voltunk sehol kettesben. Szinte már meg sem lepődök. Ez elég elkeserítő. Viszont felhozni se merem, mert bántásnak veszi, pedig nem annak szánom. Ha nincs kedve, se szabadideje úgy azt se tudom mondani, hogy megszervezek mindent csak jöjjön. Annyira szeretnék segíteni neki, hogy levezesse a stresszt de nem megy. Nem tudok vele azonosulni, mert engem még sose ért folyamatosan ennyi marhaság. És ez valahol kiakaszt, hogy segítenék és nem tudok. Ráadásul az életem se tudom mindig úgy szervezni, hogy ha véletlen szabadnapja van ugorhassak, hogy Vele legyek. Mennyire egyszerűbb lenne ha együtt laknánk. Akkor legalább a nap vége mindig biztos pont lenne és nem lenne bűntudatom ha le kell mondanom egy esetleges ott alvást vagy szabadnapját, mert közbejött valami vagy a másnapot nem tudnám rendesen megoldani. Tudom, hogy bántja és olyankor utál ha azért nem alszok nála, mert ő másnap korán kel, nekem meg csak pár órával később lenne dolgom, viszont a félházat vinnem kellene és hazamenni Tőle már nem lenne értelme majd vissza az egyetemre esetlegesen, így inkább itthon maradok. Most is olyan bűntudatom van, hogy nála aludhatnék, de beterveztem még egy csomó dolgot másnap délelőttre, mert úgy volt csak holnap megyek át, de ma délután hívott, hogy mi lenne ha, ezek után D. is, hogy összefutunk? És így már nem fért volna bele, hogy hazajövök, összedobom a félházat és átmegyek hozzá éjnek évadján. Áááááááá, nyugodtabb évet kérek jövőre. Szeretem, imádom, a mindenem, de ezt a mardosó érzést utálom. És így átolvasva annyira önzőnek tűnik már megint az egész meg olyan bezzeg ő megmondta, hogy majd jön az időszak, hogy rájövök nem éltem ki magam és lecserélem egy fiatalabbra, pedig nem. Nem arra vágyom, hogy állandóan menjünk és program hanem, hogy Neki jobb legyen és nyugodtabb és ezáltal az együtt töltött idő is minőségileg és mennyiségileg talán javulna, azt hiszem, mármint a javulást.

És azt hiszem inkább zárom az egészet, mert kezdenek összecsúszni a gondolatok. 2012 a változás éve lesz. Kezembe veszem végre a dolgokat és elérem a céljaim. Nem fogok több időt elvesztegetni!

Újabb lépcsőfok

G.-vel elért a kapcsolatunk abba a fázisba, hogy az ő családjától is kaptam ajándékot, apróságot de kaptam, én pedig nem készültem. Egyszerre volt ciki és megható. Főleg, hogy próbáltam elsunnyogni a velük való találkozást ha már a megfázásom miatt nem vállaltam, hogy ebédelek velük és teleköhögöm a kaját és mindenkit ezzel ajándékként egy megfázást adva. Ja igen, az elsunnyogást úgy, hogy náluk aludtam este, mert csak ő meg a bátyja volt otthon és úgy volt, hogy reggel megyek is haza, mert a család többi része délre jön, aha, egy majdnem másfél órával hamarabb így még majdnem ágyban találtak, csak gyorsan kikommandóztam onnan magam és magamra kapkodtam a rendes ruhám. Még kis cseverészés, aztán kaja előtt tényleg leléptem ha már egyszer azt mondtam nem leszek. Egyébként is várt itthon a több mázsányi kaja. Szóval na. Plusz pár fő a karácsonyi listára a szűk család fülhöz. Szip-szip.

Karácsony

Hol is kezdjem... először is, ezt a gyönyörűséget most mobilról pötyögöm, így ha hiba van benne, akkor bocsi. Minden kedves és  kedvetlen olvasómnak boldog karácsonyt! Amilyen letört hangulatban kezdtük a tervezgetést olyan nagyszerű lett a végére. 23án még pl öcsémnek nem volt ajándéka, de beszabadultunk abba a játékboltba, ahol én még sose jártam, mert az A játékbolt. Anyuék mindig innen vették a játékaink. Hatalmas... egyszerűen hatalmas. Raktárszerű ugyan de úúúú, annyi játék van, hogy hihetetlen. Nem is tudom, hogy fordulhatott elő, hogy csak lassan 22 évesen fordultam meg ott. Mondjuk asszem sejtem, lazán felvásároltam volna a félboltot.

Utómunka hatása :D

Na de aztán hosszas jobbra-balra szaladgálások közepette sikerült teljesíteni a futamot, kaja megvéve, sőőőt még extra sajtok is meg tojáslikőr, meg borok meg aszalt gyümölcs, hogy majd tartunk egy amolyan hedonista estét és burzsujmódra drága sajtot, aszalt gyümölcsöt, diót, mogyorót ízlelgetünk pástétommal meg pirítóssal és hozzá bort iszunk. Majd kiderül mikor, mert úgy volt, hogy ma de végül elmaradt, túl fáradtak és fullig telék voltunk. Na de a mesélés. Ebédre készültünk, sikerült is dél helyett 1-re elkészülni úgy, hogy nagy fazék töltött káposzta, leves és sült hús mártással és körettel. A tepsis hús pedig már a sütőben, szóval jó időt futott anyu, mert én csak besegítettem. Finom volt minden, de az íz érzékelésemet emiatt a fránya megfázás miatt kezdem elveszíteni. A kaják felét nem úgy éreztem ahogy kellett volna és ez roppant zavaró.

Na de (most tele van a szöveg ezzel, szöööörnyű) a nap fénypontja, ajándékbontás. Gyerekes ugyan, de annyira vártam, hogy kibonthassam ezt a gyönyörűséget. Elősztori: G.-nek hülye humora van, péntek este mikor beszéltünk azt mondta hogy hát izé rossz híre van, nincs telefon. Elszontyolodás megvolt, megbeszéltük, hogy másnap reggel ajándékcsere, mert ő még délig dolgozik és nem esne be ebéd közben, mert megy haza pihenni meg saját családdal szentestézni aztán lehet egész karácsonykor nem találkozunk, mert eléggé meg vagyok fázva, még a jövő zenéje, hogy hogy lesz. Szóval szombat reggel be, odaadnám az ajándékát de 5 perc és jön csak még dolga van, így a bolt előtt ácsorogtam és vártam, vártam, már órát nézegettem, mert be kellett mennem a tescoba pár apróságért anyunak, mert reggelre derült ki mi az az 1-2 dolog, ami hiányzik. Aztán nagynehezen készen lett, elém állt és egy szépen becsomagolt piros masnival átkötött csomagot nyomott a kezembe, tisztára úgy nézett ki, mint a filmekben az ajándékdobozok. Szóval olvadás és te szemééééét érzés, mármint jó értelemben. De azért na, aljasság volt részéről így beetetni. Gyors lefertőzési kísérlet aztán bolt, haza és készülődés, elősztori vége. A többi várt ajándék se volt kutya, egyedül a húgomtól kapott volt teljes meglepetés. És meg is lepődtem, kaptam egy szép baglyos karkötőt, nem tudom honnan tudta, hogy ennyire oda vagyok érte de piros pont neki plusz egy ecsetkészletszerűség sminkhez, igazából csúnya dolog bevallani de nekem jobb van, csak nem mutogatom így a készlet valószínűleg vagy beporosodik, vagy pár hónap múlva csendben átvándorol hozzá. De azért aranyos volt tőle, a karkötő viszont <3. Van még 180 színű sminkpaletta anyu pasijától, anyutól ékszeresládika (vééééégre) plusz a műanyag tároló, amit már rég kinéztem, öcsém ajándékának neveztük ki a vett mikrofonos fülhallgatót, mert ígyis úgyis kellett, mert a régi bemondta az unalmast, de így úgy lett titulálva, hogy tőle van. Na meg pluszban csoki, Lóri küldött mindenkinek eleget.

Na de (csak hogy szép legyen a sorminta :D) az est fénypontja a családi közös ajándék volt. Az a játék mikor az ember feltesz a homlokára egy papírt rajta valamivel és csak ő nem látja és ki kell találnia mi van a homlokán. Na ebből szereztünk gyerekverziót (kacsa vagyok, fagyi tölcsér vagyok, villanykörte vagyok, stb.) és felnőttet (Mt. Everest, Marilyn Monroe, George Bush) és mivel egyikünk se volt penge előbb a gyereknek ugrottunk neki, hogy szokjuk. Hát még az is betett. :D A létra megkeserítette perceim, de húgomét is a tej. Öcsém meg csalt de azt se rendesen, mert azonnal lebukott. (tárgy? igen, világít? igen, villanykörte? igen, te csalóóóóó) Előtte a ceruzával hosszú köröket szenvedett végig míg végül megunta és megnézte. De azért jó buli volt, jól szórakoztunk. Ezek után ejtőzés és pihi, most meg itt pötyögök, mert a telefon jóóóóó. <3

Dögunalom, alváshiány

Reggel alig bírtam felkelni, de felkeltem, reggelit is vittem, éppen odaértem, futva érkeztem a buszhoz, de elértem. 9-en voltunk, 3 embernek volt meló, de maradt mindenki, mert úgy volt lesz meló. Az első egy órában volt is 7 embernek, aztán befejeztük a 4 emberes munkát. Így kb végigültük az egész napot, szenvedtünk és próbáltunk nem látványosan ásítani. Elment 7 óra semmittevéssel kb az életemből, de kerestem vele több mint 3 ezer forintot. 

 

Ezek után G.-nél filmnézés, pizzázás. A donpepe akciós winter pizzáján elvileg van sütőtök. Narancssárgának narancssárga volt a sajt, de tököt nem találtam, eltűnt. Pedig érdekelt volna milyen a tökös pizza, mert így csak sajtosnak tűnt egy kis zöldséggel (ruccola). Este haza, ellevés, ma meg úgy volt D.-vel találkozunk és kicsit lányos programozunk de elaludt. Így sztornó, 3ra meg laborba megyek. Végre vannak sejtek és lehet ápolgatni őket. De előtte elugrok szerintem nadrágot venni meg D. karácsonyi ajándék első felvonást. 

 

9 óra alvás után egész frissnek érzem magam az eddigi 4-hez képest, még. De tegnap G.-vel összebújva aludni jobb lett volna, de jöhettem haza 7-re, mert drága húgom és édesanyám táncsuliba mentek, mert utolsó óra meg ilyesmi, úgy hogy vasárnap mikor jégkorizni voltak elméletben húgom drága úgy összetörte a térdét, hogy járni alig bír. De azért ő most elment, végigülni. Én meg rohadhattam itthon bébiszitterként. Óó, je. Na mindegy, lassan tényleg össze kellene magam kapni és elindulni...

Szerencse első felvonás

Mákom volt. Behívtak 10 embert reggelre, 4en maradtunk. Az egyik sráccal voltam már kedden, a csaj normális volt és a csoportvezető srác igazi lazagyerek kategória. Nem aggódta túl a dolgokat és vééégre elmagyarázta valaki hogy osszam be az időt úgy, hogy ne havazódjak el. (igen, magamtól nem sikerült rájönni az izgulástól, hogy el ne rontsam) Aztán a gyakorlat is kezd bennem lenni, szóval megy ez a pakolás téma. Főleg, hogy az elejét, az első 4 órát elbeszélgettük, ücsörögtünk, kupakokat nyomkodtunk össze. Az utolsó 4 órára volt normális, értelmes munka, így viszont éppen csak kellően fáj a hátam nem pedig mozdulni se akarok verzióban. Viszont holnapra annnnnyira nincs kedvem felkelni és elmenni és dolgozni. Szóval ha esetleg az van, hogy haza lehet menni, mert nincs meló én élni fogok a lehetőséggel így harmadik felajánlásra. G. úgyis szabadnapos, jól meglepem, ha most egyáltalán sikerül, talán, remélhetőleg. És akkor kialhatom magam, Vele. Szóval jöhet a szerencse második felvonása, lécci, lécci, lécci.

Idegbaj a köbön

Izgalmas volt a hét. Hétfőn annyira rá voltam "izgulva" a munka témára, hogy a 4 órás kelés olyan szinten lazán ment, hogy 2 perccel az ébresztő előtt magamtól ébredtem. Elértem a buszt, bejutottam, csoportvezető diák is meglett és érdekes nap volt. Kupakokat kellett lepattintgatni a selejtről, mert a kupakot egy az egyben újrahasznosítják, a selejt meg megy újraformázásra vagy valami ilyesmi. Utána meg felpakolás a szitába, hogy rányomja a szöveget a tubusra a gép. Szerencsére nem a selejt válogatáshoz lettem rakva, nem is láttam voltam, hogy mi miért selejt. Nap végére mozogni alig bírtam annyira fájt mindenem, kissé rossz volt a pakolási technikám, de úgy éreztem nap végére egész belejöttem.

Amennyire jónak mondható volt az első nap annyira szar volt a második. Tök ismeretlen arcok megint és egy hihetetlenül picsastílusú csoportvezető. Egész nap úgy beszélt velem, mint egy hülye gyerekkel, be-beszólogatott, de nem vettem magamra, újonc vagyok, biztos ez a módi. Egész nap alig volt munka így alibi söprögettünk, aztán kupakot kellett felrakni a tubusra, kézzel... nyomni nem tudtam így ütni kellett, remegett a kezem és bevérzett a végére de igyekeztem rendesen dolgozni, ahhoz képest megint jött a beszólás, oké, nem foglalkozom vele. De mikor nagy nehezen elindult a gép megint a felpakoláshoz álltam és ekkor jött a nap végére az utolsó csepp a pohárban. Odajött, hogy lassú vagyok haladjak gyorsabban. Válaszom, oké, igyekszem. Erre mint egy hisztérika elkezdte, hogy ne legyek ilyen flegma és egyébként is 3 ezer diák rendesen tudja csinálni, elfordultam fél percre, hogy egy új pakkot hozzak, mert előző elfogyott, erre odavág kettőt és egy mozdulattal feldobja az egész szalagra való mennyiségű tubust nagyképűen majd visszamegy a saját részéhez. Na itt húztam fel magam, hogy hát igazán bekaphatja. Azzal a technikával, amit csinált én nem tudom megcsinálni, egyszerűen beszorul az ujjam a tubusba és többet szenvedek az elrendezéssel, mintha belemarkolnék a dobozba és egy mozdulattal rendesen teríteném mindenféle rendezkedés nélkül. (ennek hátránya, hogy egyelőre még kimarad pár hely dobozcserekor) Na a lényeg a lényeg, hogy ezek után másfél óráig pattogtam, mint a mérgezett egér, hogy folyamatosan menjenek a tubusok, ettől és valószínűleg a méregtől olyan szinten túlpörgött a szívem, hogy a végén elájulni lett volna kedvem. Jelenléti ív aláírásról egész nap nem volt szó, pedig tegnap reggel ezzel kezdtük a napot. Csak annyi lett megkérdezve tőlem mi a nevem, hogy felírjanak. Hát érdekel ezek után, hogy hova írt fel. De az utolsó húzásával annyira felbaszta az agyam, hogy munka után elmentem a diákmunkás irodához, hogy akkor én holnap nem mennék, mert ezzel a csajjal nem tudok dolgozni, a miértre szépen válaszoltam, és úgy tűnik nem ez volt az első húzása, plusz ott végre aláírhattam a jelenléti ívet így ha nem az van, hogy a csaj közli semmit nem dolgoztam és nem kapnék emiatt fizut, papír szerint dolgoztam így kapok. Na majd januárban kiderül. Viszont így sokadik nap után nem tudom, hogy én reagáltam túl a dolgot, vagy tényleg olyan volt, hogy ezen az átlag ember felhúzza magát. No mindegy.

Ezek után szerda este vizsga, nem sikerült, megint, harmadjára. Viszont úgy tűnik annyira le voltam fáradva, hogy sírógörcsöt lazán produkáltam, tanár megsajnál és adott még egy esélyt, nem látott, pénteken menjek be és vizsgázzak újra, írásbeli vagy szóbeli, még majd kiderül, végül szóbeli lett és megadta a 2-est. Hülyetárgy letudva aminek semmi értelme és soha a büdös életbe használni se fogom a megtanultakat, a lényeg, a lényeg, hogy ezek után még fel is vették a vizsgát és beírták a jegyet, mert a végzősökkel együtt csináltuk, akiknek pénteken zárt a neptun, szóval happy és bódottság lett a hét végére. Gabinál alvás este, egy kisebb hiszti roham megint, de jó is a hormonbaj, most meg itthon ücsörgök és gyűrűk urát nézek, mert az jó. Hétfőn meg megint megyek dolgozni, de csak hétfőn így a hisztis picsát remélhetőleg elkerülöm. Adja az ég!

UPD: Holnap is megyek dolgozni. Dupla adag szerencse kell.

Diákmunka

Hétfőn felhívtak így röpke 3 hónappal a regisztrálás után, hogy lenne számomra munka (gondolom az általános munkaerők a vizsgaidőszakra felmondtak) és tudnék-e aznap este 22-06 között dolgozni menni. Két bazdmeg pislogás között közöltem, hogy hát a mai nap nem jó. Szerencsére itt nem ráztam le őket végleg így mehettem be papírokat aláírni későbbi munkára. Műanyaggyár, kupak csavarás 1,3 forint/db. Elméletben órabérre kijön a 450 ft, ha gyors vagyok még több. Meglátjuk. Most hívtak, hogy hétfőn, kedden, szerdán megyek 6-14 közöttre dolgozni. A szép, hogy 5-kor el kell indulnom ahhoz, hogy 5:45re biztosan odaérjek, de inkább 4:45-kor, mert most megyek először és meg is kellene találnom a bejáratot, meg odabent átöltözés miegymás. Nem tudom, hogy izgulok vagy félek az egésztől.