Összeomlás szélén

1 hét alatt is sokat változott minden. Nálunk is elrendelték a 2 nap munka 3 nap szabi felállást, de sikerült kiharcolnom, hogy legalább 1 nap home office (munka mennyiségtől függően számolják el hány órát dolgoztam szerintük, a semminél jobb), és még 1 nap vagy munka vagy szabi attól függően, hogy melyik csoport dolgozik pénteken, mert csoportra lettünk osztva. A és B csoport. A két csoport nem találkozhat egymással, mert ha netán bármelyikben igazolt koronavírusos lesz, akkor ott mindenki megy karanténba és a másik csoport veszi át a munkát, hogy a cég működése zavartalanul menjen tovább. 

Péntektől kötelező maszkban lennünk egész nap a munkahelyen, mert a külföldi tulajdonos elrendelte. Akit nélküle meglátnak az azonnali kirúgással távozhat. Szerencsére rájöttek, hogy a rendelt pormaszkokban nem lehet megmaradni 8 órát, így vettek más típusút. A sebészmaszkban is nehéz a 8 óra, mindenkinek fájt nap végére a feje, de valahogy kibírjuk majd. Igazából mostanra merültem ki annyira idegileg, hogy bármikor elbőgném magam. 

Ráadásul sikerült a postán a sor elé tolakodnom véletlen és azóta is ezen rágódom. Össze-visszaálltak odakint, nem tűnt sornak, ráadásul a levél küldeményes ablakoknál senki nem állt, így elképzelni nem tudtam miért álltak kint és a csomagosnál sem láttam embert benézve így bementem. Senki nem szólt rám, mikor beértem láttam, hogy van bent valaki, így hátulra álltam, mert már ciki lett volna kimenni és újrabejönni és kiderült, hogy az kellett volna... Vagy a kinti sornak nem kinéző csődületet, hogy miért álldogálnak, mert a kinti csődület az sor volt így egy nagydarab öreg fazon így kiabálva lebaszott miközben már a nevemet írtam alá, hogy ő félórája áll kint és micsoda egy pofátlan picsa vagyok, hogy betolakodtam. Azóta ez jár a fejemben, mert én nem szoktam tolakodni. Inkább állandóan elviselem ha elém tolakodnak és nem szólok érte az esetek 90 százalékában. Nem is értem miért mentem be, máskor inkább álltam feleslegesen 30-40 perceket mire kiderült, hogy rossz helyen állok sorban vagy nem is kell sorba állni. Most meg pofátlankodok... Nem is merek egy darabig a posta közelébe menni, mert én nem ilyen vagyok. Szerintem a jelenlegi lelki állapotomat jól példázza, hogy egy ilyen marhaságon tipródom. Szóval estére jól feltúrtam a gyógynövényes polcom, hogy találjak valamit, amitől tudnék aludni, mert még fél 4-kor se voltam fáradt csak pörgött ezen a hülyeségen az agyam...

Szóval minden happy és boldogság, ja nem.

Világjárvány

Durva mennyit tud változni a világ alig 3 hét leforgása alatt. Nem régiben írtam, hogy mennyit intézkedtünk és mindjárt itt az esküvő. Nos közben elért minket is a koronavírus, világjárvánnyá lett minősítve és nem sok hiányzik ahhoz, hogy kijárási tilalom is életbe lépjen. Szóval nehéz szívvel, de átraktuk október 10.-re a lagzit, mert nem bízunk abban, hogy alig 2 hónap alatt huss megjavul minden. A polgári esetében pedig várhatunk, mert időben kezdtük a szervezést, így csak május végéig érvényes a jegyzőkönyv, hogy házasodhatunk, így ha nem megyünk el a két tanús polgárira, akkor levélben tudjuk lemondani és ki tudja, hogy októberre lesz-e időpont, illetve tudunk-e új időpontot kérni, mert az anyakönyvvezető szerint még várjunk, hátha rendeződik a helyzet, de jelenleg nincs ügyfélfogadás határozatlan ideig. A mostani híresztelések szerint még az se biztos, hogy az október biztonságos lesz. :( 

Igazából nem tudom megmondani mit érzek. Folyamatos stressz, hogy mi lesz, csődbe megyünk-e anyagilag, kirúgnak-e, vagy csak a fizetésünket csökkentik tovább, a cafeteriát már elvették a gazdasági helyzetre való tekintettel. Bizonyos csoportoknál már a szabadságolások is elkezdődtek, nekünk annyi mákunk van, hogy a 6 fős csoportból 3-an voltunk, mert 2-en betegek voltak, 1 ember pedig transzplantált, így ő önként ment szabira, mert veszélyeztetett csoportba tartozik a nulla immunrendszerével. Talán elkeseredett düh is tombol bennem, hogy mennyire nem veszik komolyan az emberek. Kint flangálnak mintha nyaralás lenne és élvezik a napsütést. Én meg kb sírva indulok el munkából, hogy ma sem jobb a helyzet és sietek haza vagy gyorsan bevásárlok és alig bírom hazacipelni, mert nem akarok naponta beugrani egy kis apróságért, így mindent is megveszek, ami hiányzik otthonról, hasznosnak gondolok, vagy végre kapható (pl hús, pedig nem is szeretem annyira, de most hogy majd 1 hétig nem kaptam, szinte ácsingóztam utána). Egyetlen pozitív dolog a járványban, hogy anyuval naponta beszélünk, amolyan becsekkolás, hogy mindenki jól van. 

Az biztos, hogy a lakásvásárlási terv most parkolópályára kerül, vagy a fene se tudja. Ha hirtelen lezuhannak az ingatlanárak, akkor lehet megtartjuk májusban azt a polgárit és ha még hiteleznek, akkor lesz esélyünk belevágni, hogy legalább 1 biztos pont legyen az életünkben. Viszont a gyerekprojekt.. ki tudja.. egyre távolabbinak tűnik, mert továbbra is tartom magam ahhoz, hogy a semmire nem kezdjük el a próbálkozást. De már értem miről beszélnek, amikor azt mondják ketyeg az ember biológiai órája. Fájó szívvel nézem volt csoporttársak, iskolatársak facebook képeit a kisbabákkal... 

Félek a jövőtől, félek a holnaptól, és kétségbeejtő, hogy nincs ráhatásom a jelenemre.

2020, helló!

Elérkezett a "rettegett" év. Idén leszek 30 éves. Most már nincs mese, végérvényesen felnőttnek számítok. Így visszatekintve az elmúlt 10 év csak úgy elrepült. Mintha nemrégiben lett volna az érettségi, a BSc-s évek és izgulás az MSc felvételi miatt és az is már 7 éve volt. 2019-ben "ünnepeltem" a cégnél, hogy már 2 éve ott vagyok. 2 hónap múlva pedig 2 éve leszek a mostani pozíciómban, amibe szintén durva belegondolni, mert azt hittem ez az állás is csak átmeneti lesz, mint az előző. De nem jutok egyről a kettőre, bár most valami fejlődni látszik. D. cégen belül jelentkezett egy másik állásra, átvették, így jelenleg bizonytalan ideig nem tudok szabadságra menni, mert nincs helyettesem. De mivel ő volt a helyettese A főnöknek, így most megürült a pozíció és nem kinevezetten, de úgy tűnik megnyertem. Levelezni szeretek, a problémákra rájövök és meg tudom oldani és gyorsan tanulok, ami nem mindegyik munkatársamról mondható el. De nem mondhatod a szemébe, mert vérig sértődne. Szóval most éppen nem folyton azon járnak a gondolataim, hogy munkahelyet kéne váltani, hanem kivárok, hogy ebből mi lesz. Ráadásul aktívan keresik a helyettesem, aki lényegében helyettem lenne, mert konkrétan az én munkakörömre keresik az embert. Meglátjuk mi lesz, bár örültem volna ha nem így esküvő előtti izgulásban adják ezt elő.

Ha már esküvő. Most hétvégén voltunk egy nagyobb intézési körön. A polgárihoz beszéltünk meg jópár dolgot, S. öltönyéhez levették a méreteket plusz a kinézetét megbeszéltük. Egy vagyont ott hagytam előlegként a gyűrűkre, és voltam próbahaj, próbasminken. Utóbbi meseszép és minden fillért megér(t), előbbi viszont csalódás volt, de egyszerűen nincs erőm másikat keresni. Jó lesz ez verzióban elengedtem a témát. Legfeljebb ha nagyon béna lesz polgári után szétszedem a hajam és csurkában nyomom a lagzin. :D 

Viszont az apróságok is kezdenek meglenni. Van hajdíszem, a tanúknak és a CM-nek megvan a kitűző. Szülőköszöntő ajándék is beszerezve, ráadásul olyan, amilyet akartam. A köszönőajándékot is kitaláltuk és imádom. (saját sütiformánk van! Tiszta menő) A ruhámat is megvettük januárban. Hát kicsit sem hasonlít arra, amit eredetileg elképzeltem, de majd csak májusban mesélek róla, mert ha S. unatkozik és olvasná ezeket a sorokat nem akarok róla semmit se elárulni :P 

Már volt esküvői rémálmom is egyébként, szóval látszik, hogy elindult a visszaszámlálás. Már csak 69 nap van hátra és ásó, kapa, nagyharang. A legdurvább, hogy elkezdett repülni az idő. Eddig olyan nyugisan 300+, 200+, 100+ napnál voltunk, aztán hirtelen 80, 70 és már csak 69! 

A héten megyünk táncórára, mert ugyan karácsonyra kaptunk keringő oktató dvd-t, de nem játszotta le egyikünk gépe se, így otthonról elhoztam egy ősöreg dvd lejátszót, nos a távirányítóba kifolyt az elem így használhatatlan, a dvd-hez meg kéne, mert ez az annyira régi típusú, ahol kattintgatni kell a leckékre, hogy elinduljon. Szóval ez bukta, így marad a tanár és meglátjuk. Kicsit kezdek miatta izgulni. 

Szóval most minden második gondolatom az, hogy úristen, mindjárt május 9. van és esküvő. Eddig egyáltalán nem izgultam és nem is értettem meg azokat a menyasszonyokat, akik folyamatosan írták a facebook csoportokban, hogy jujj mennyire izgulnak. S. egyik barátjának utánunk szombaton lesz szintén az esküvője, és kölcsönösen meghívtuk egymást. A menyasszonnyal beszélgettünk és ő már hetek óta tiszta ideg. Szóval azt hiszem kezdhetek örülni. Rajtam csak most ütött ki a menyaláz. 

Közben meg ugye amiatt is izgulhatok, hogy mi lesz ebből a koronavírus helyzetből. Mert az egy dolog, hogy szerintem csak felesleges pánikkeltés folyik, hisz nem durvább, mint egy influenza járvány, de ezt hiába mondom bármelyik ismerősömnek nem hisznek nekem, mert a média mást mond. Bár a médiában a szakértői cikkek is erről szólnak, hogy felesleges a pánik. Mondjuk emiatt a nászút ötletét elvetettük. Mármint az igazit amúgy is jövőre terveztük, hogy kimegyünk 3 hétre keresztanyuhoz, de azért idénre is jó lett volna valami mini max 1 hetes kiruccanás. Na mindegy, még kiderül.

Addig is emésztem, hogy lassan bekötik a fejem, életem legnagyobb rendezvényét szervezem és elérem a rettegett 30 éves kort is. Igazából a 2019. évről még annyit se tudok írni, mint tavaly a 2018-ról. Egyszerűen elrepült az év. Egyik pillanatban még január volt, aztán hirtelen május, majd október és hopp már 2020. Most pedig szintén csak úgy elrepült ez a 2 hónap. Valahogy anno nem teltek ilyen gyorsan a napok, hetek, hónapok. Ez vajon szintén a felnőtt kor számlájára írható, hogy ilyen gyorsan telik az idő, vagy a szürke hétköznapok miatt nem tűnik fel? Igazából egyre nehezebb egy mozgalmas hétvégét kipihenni, szóval én a kor számlájára írom a dolgot.