Mostanában eléggé ideges vagy lehangolt vagy frusztrált voltam, attól függően, hogy éppen mivel cseszték fel az agyamat, így örültem, hogy "beválogattak" azok közé, akik mehettek a stresszkezelő tréningre. Nos... érdekes élmény volt. Egy pszichológus tartotta, de eléggé elvont volt néha a gyakorlat amiket csináltunk. Annyit sikerült elérni, hogy összeszedtem a bátorságom és beszéltem a csoportvezetővel, hogy D.-vel folyamatosan vannak konfliktusaink és mennyire hanyagul végzi a munkám mikor helyettesít, pedig elvileg ő tanított be és utána képtelen beismerni, hogy hibázott. Elvileg majd lesz közös beszélgetés, de ez 1 hete csúszik, valószínűleg nem lesz tovább, de legalább kiadtam magamból így elsőre.
Két alkalmas buli volt a tréning, a második alkalommal a kiégésről beszélgettünk, meg volt kiégés teszt és az alapján elindultam az érzelmi kiégés rögös útján. 54-ből 31 pontom lett. Mondjuk igazából jól szórakoztam mindkét alkalommal, mert jó csapat gyűlt össze, és vicces kedvében volt a társaság. Sok feladatot egyszerűen nem tudtunk komolyan venni és ment az ökörködés, néha már sajnáltam a pszichológust, mert külön kérte, hogy legyünk komolyak és erre valaki benyögött egy poént, amin szakadtunk a röhögéstől, mintha egy halom kamaszt összezártak volna, pedig nagyon nem, családapák, nyugdíjhoz közeliek és harmincasok vagy ahhoz közeliek. De úgy tűnik nálunk ez volt a stresszlevezetés. A tréning végén kaptunk egy feladatot, hogy végigmentek a lapok a nevünkkel és mindenki írt rá valami pozitívat az illetőről. Elvileg csak itthon lehetett volna megnézni de nem bírtam ki, hazaúton megnéztem és végig bazsalyogtam az úton. Részint, mert jól esett, részint mert annyira nem érzem igaznak, hogy már vicces, hogy elsőre milyennek tűnhettem, mert sok embert a tréningen max névről ismertem vagy ismertek engem, mert a cég más területén dolgozunk és nem vagyunk kapcsolatban egymással. Valaki szerint céltudatos vagyok, valaki szerint meg kitartó és elérem a célom. A kedves torony magasan nyert és valaki szerint a pozitív tulajdonságom, hogy jó magas vagyok. Ezen azóta is röhögök, mert egy nálam magasabb illető írta. (tény, hogy 2. voltam a tornasorban, mert egy feladatnál magasság szerint kellett sorbaállni, hogy utána párba rendeződjünk). Mondjuk pont tudom, hogy mely csoporttag mit írhatott, mert az enyémnél kiderült honnan indult körbe a lap, onnan meg egyszerű volt visszaszámolni, plusz 3 embernek a 9-ből felismertem a kézírását annyira jellegzetes. De akkor is csupa jóleső dolog. Simán bevezetném csapatépítőnek vagy ilyesmi, mert feldobja az embert ha pozitív dolgokat olvashat magáról.
Egyébként meg csak úgy telnek a napok. Olvasok, próbálok németre készülni, mert most már párt is kaptam, mert nem volt kifizetődő a cégnek, hogy egyedül voltam a tanárnál... aztán átrendezték az irodánkat, így bekerült mellénk egy másik csoport, de kevesebb gond van velük, mint elsőre gondoltuk. Aztán a végére értem az endokrinológus körnek és félév drasztikus életmód váltásra "ítélt", mert nem akartam gyógyszerrel kezdeni, mert végre van diagnózisom. PCOS, bár erre már évek óta gyanakodtam, csak az egyértelmű tünetek most jöttek ki, a kísérő tünetekre meg nem mondták rá, hogy na ez tuti ez. A pajzsmirigyem meg szépen visszament normál értékre úgy, hogy szerintem a stressz szintem az egeket veri, szóval fogalmam sincs anno mitől szaladt fel. Mondjuk ezért járhatok vele kontrollra, de végre normális orvoshoz kerültem, akihez nem olyan nehéz időpontot szerezni és normálisan elmagyarázza a dolgokat. Szóval most épp próbálom komolyan venni a dolgot és tényleg belevágni, mert még sosem voltam olyan kövér mint most, legalábbis centiket nézve. Kilóban voltam több. Már csak azért is ideje lenne lefogyni, mert elvileg eldöntöttük az időpontot. Jövőre a szülinapomon (amúgyis szombatra esik), mert egy kikötésem volt, még a 30. előtt házasodni szeretnék. Aztán meglátjuk mi lesz. Tehát tervek vannak, a motiváció is alakul már csak a lendületet kellene beletenni. A tréning most adott hozzá egy adagot, mert ki kellett dolgozni, hogy milyen lépések mentén érhetjük el egy hosszú távú célunkat, én a rendszeres testmozgást jelöltem meg. A fény az alagút végén még nem olyan fényes, mint kéne de legalább már pislákol, aztán meglátjuk.
