Durva mennyit tud változni a világ alig 3 hét leforgása alatt. Nem régiben írtam, hogy mennyit intézkedtünk és mindjárt itt az esküvő. Nos közben elért minket is a koronavírus, világjárvánnyá lett minősítve és nem sok hiányzik ahhoz, hogy kijárási tilalom is életbe lépjen. Szóval nehéz szívvel, de átraktuk október 10.-re a lagzit, mert nem bízunk abban, hogy alig 2 hónap alatt huss megjavul minden. A polgári esetében pedig várhatunk, mert időben kezdtük a szervezést, így csak május végéig érvényes a jegyzőkönyv, hogy házasodhatunk, így ha nem megyünk el a két tanús polgárira, akkor levélben tudjuk lemondani és ki tudja, hogy októberre lesz-e időpont, illetve tudunk-e új időpontot kérni, mert az anyakönyvvezető szerint még várjunk, hátha rendeződik a helyzet, de jelenleg nincs ügyfélfogadás határozatlan ideig. A mostani híresztelések szerint még az se biztos, hogy az október biztonságos lesz. :(
Igazából nem tudom megmondani mit érzek. Folyamatos stressz, hogy mi lesz, csődbe megyünk-e anyagilag, kirúgnak-e, vagy csak a fizetésünket csökkentik tovább, a cafeteriát már elvették a gazdasági helyzetre való tekintettel. Bizonyos csoportoknál már a szabadságolások is elkezdődtek, nekünk annyi mákunk van, hogy a 6 fős csoportból 3-an voltunk, mert 2-en betegek voltak, 1 ember pedig transzplantált, így ő önként ment szabira, mert veszélyeztetett csoportba tartozik a nulla immunrendszerével. Talán elkeseredett düh is tombol bennem, hogy mennyire nem veszik komolyan az emberek. Kint flangálnak mintha nyaralás lenne és élvezik a napsütést. Én meg kb sírva indulok el munkából, hogy ma sem jobb a helyzet és sietek haza vagy gyorsan bevásárlok és alig bírom hazacipelni, mert nem akarok naponta beugrani egy kis apróságért, így mindent is megveszek, ami hiányzik otthonról, hasznosnak gondolok, vagy végre kapható (pl hús, pedig nem is szeretem annyira, de most hogy majd 1 hétig nem kaptam, szinte ácsingóztam utána). Egyetlen pozitív dolog a járványban, hogy anyuval naponta beszélünk, amolyan becsekkolás, hogy mindenki jól van.
Az biztos, hogy a lakásvásárlási terv most parkolópályára kerül, vagy a fene se tudja. Ha hirtelen lezuhannak az ingatlanárak, akkor lehet megtartjuk májusban azt a polgárit és ha még hiteleznek, akkor lesz esélyünk belevágni, hogy legalább 1 biztos pont legyen az életünkben. Viszont a gyerekprojekt.. ki tudja.. egyre távolabbinak tűnik, mert továbbra is tartom magam ahhoz, hogy a semmire nem kezdjük el a próbálkozást. De már értem miről beszélnek, amikor azt mondják ketyeg az ember biológiai órája. Fájó szívvel nézem volt csoporttársak, iskolatársak facebook képeit a kisbabákkal...
Félek a jövőtől, félek a holnaptól, és kétségbeejtő, hogy nincs ráhatásom a jelenemre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése